Hegesztés utáni hőkezelés

A hegesztés utáni hőkezelés (PWHT) olyan eljárás, amelynek célja a hegesztés során keletkezett maradékfeszültségek oldása és újraelosztása, miközben olyan metallurgiai változásokat idéz elő, amelyek növelik a szilárdságot, a képlékenységet és a szívósságot.

A nyomás alatt álló berendezésekben használt egyes fémek esetében az iparági előírások előírhatják a hőkezelést (PWHT); ennek szükségességét azonban gondosan mérlegelni kell, figyelembe véve a költségeket és az anyag tulajdonságaira gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatásokat.

Maradó feszültségek

A hegesztés során a hegesztett anyag és az alapanyag közötti hőmérsékleti gradiensek miatt maradékfeszültségek keletkezhetnek, amelyek kritikus szintet érhetnek el, és vastag falú alkatrészek esetében repedéshez vagy feszültségi korróziós repedéshez vezethetnek. A legtöbb nyomástartó edényre és csővezetékre vonatkozó szabvány előírja, hogy ha a hegesztett szerkezetek meghaladnak bizonyos tervezési folyáshatár-küszöbértékeket, akkor hegesztés utáni hőkezelést (PWHT) kell végezni a lehetséges rideg törés korlátozása érdekében.

A PWHT egy olyan eljárás, amelynek célja a maradékfeszültségek megszüntetése vagy újraelosztása, valamint a hegesztett fémben a temperálás, a kicsapódás és az öregedés hatásainak elősegítése, ami végső soron növeli a szilárdságot, a képlékenységet és a feszültségi korróziós repedés elleni ellenállást. A PWHT-eljárás hatékonysága érdekében azonban alaposabban meg kell ismerni annak működési mechanizmusait.

Ennek elérése érdekében végeselem-elemzést (FEA) alkalmazunk a feszültségmezők szimulálására mind a rugalmas, mind a rugalmas-viszkoplasztikus elemzési modellekben, különböző falvastagságú hegesztett szerkezetek esetében. Emellett átfogó kúszási modellezési megközelítést is alkalmazunk annak megértése érdekében, hogy a plasztikus alakváltozás és a visszatérő feszültség hogyan járul hozzá a maradékfeszültség csökkentéséhez.

Az eredmények azt mutatják, hogy a PWHT-kezelés számos hegesztett szerkezet anyagánál kielégítő mértékű maradékfeszültség-csökkentést és az anyag tulajdonságainak javulását eredményezheti, és a kezelés után a végső szakítószilárdság közel eléri a tervezési értéket. A további vizsgálatoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy a PWHT-kezelés alá vetett vastagabb hegesztett szerkezetek esetében megfelelő idő–hőmérséklet–vastagság összefüggést alakítsanak ki, a rideg töréssel kapcsolatos kockázatok minimalizálása és a hegesztett szerkezetek általános megbízhatóságának javítása érdekében.

Keménység

A fémek keménysége mikroszerkezetük egyik mutatója, és döntő hatással lehet arra, hogy az adott alkalmazásokhoz alkalmasak-e az egyes hegesztési eljárások vagy a hegesztőanyagok. Míg a túlzottan kemény mikroszerkezetek általában kevésbé képlékenyek és szilárdak, mint a lágyabb fémek, a mechanikai tulajdonságok javítása vagy a repedésképződés hajlamának csökkentése érdekében néha hőkezelésre lehet szükség.

A PWHT (Process Warm Heat Treatment, meleg hőkezelés) egy olyan hőkezelési eljárás, amelyet a maradékfeszültségek megszüntetésére, valamint a hegesztési varrat szilárdságának, alakíthatóságának és szilárdságának javítására alkalmaznak. A PWHT-kezelések hozzájárulhatnak a hőciklusok vagy a feszültségi korróziós repedések okozta repedések megelőzéséhez is; szükségességük a fém típusától, vastagságától és méreteitől, valamint a hegesztési paraméterektől és az üzemeltetési követelményektől függ.

A szabványok gyakran előírják, hogy egy bizonyos vastagságot meghaladó hegesztett anyagok vagy hegesztett szerkezetek védelmi célból hegesztés utáni hőkezelést igényelnek. Ennek oka, hogy egyes fémek hajlamosabbak a feszültségi korróziós repedésre, illetve nagyobb a hegesztési hiba kockázata, mint más fémeknél, miközben egyes hegesztési eljárások keményebb hegesztési réteget eredményeznek, mint mások.

Kitartás

A hegesztés során maradékfeszültségek keletkezhetnek, amelyek a terhelésből származó feszültségekkel együtt rontják az anyag szívósságát. A PWHT néven ismert, szabályozott hevítési és hűtési folyamat hozzájárulhat a mechanikai tulajdonságok javításához, a maradékfeszültségek oldásához, valamint a hegesztett szerkezetek szilárdságának és keménységének növeléséhez; szükségessége több tényezőtől függ, többek között a hegesztési paraméterektől és az üzemeltetési követelményektől; a feltételezett feszültségszintek és hibaméretek alapján végzett törésmechanikai elemzés segíthet annak megállapításában, hogy szükség van-e a PWHT-re.

Kidolgoztak egy egyszerű modellt az egyes anyagok és keresztmetszet-vastagságok esetében szükséges minimális szilárdság kiszámítására. Ezt követően két különböző meghibásodási valószínűségre, P f = 0,05 és P f = 0,5, becsülték a törésszilárdsági követelményeket (K mat) a BS 7910 J. mellékletében szereplő, a törésszilárdság és a Charpy-energia közötti összefüggést leíró főgörbe alapján.

Az alábbi ábrákból kitűnik, hogy elemzésünk eredményei szerint a PWHT-hőmérséklet viszonylag csekély csökkenése is jelentősen csökkentheti a K-matra vonatkozó becsült minimumkövetelményeket. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a PWHT csökkenti a repedéscsúcs korlátozását és javítja a repedés terjedését a képlékeny szakadás révén; emellett az eredmények azt is igazolják, hogy a PWHT drámai mértékben javíthatja a lézerhegesztett minták ütésállóságát azáltal, hogy visszaállítja azok eredeti rideg törésmódját, amely a kezeletlen mintáknál megfigyelhető folyószerű mintázattal jár.

Duktilitás

A képlékenység az anyag azon képességét jelenti, hogy terhelés hatására repedés nélkül plasztikusan deformálódjon, ellentétben az elasztikus deformációval, amely a terhelés megszűnésekor visszaáll eredeti állapotába. A képlékenység elengedhetetlen tényező az alkatrészek tervezésénél, mivel azt mutatja, hogy az alkatrész mekkora alakváltozást képes elviselni a meghibásodás előtt; a nagyobb képlékenység azt jelzi, hogy az alkatrész nagyobb valószínűséggel deformálódik szélsőséges terhelések hatására.

Az anyagok alakíthatósága nagymértékben függ kémiai összetételüktől, kristályszerkezetüktől és a vizsgálati hőmérséklettől. A fémek általában nagyobb alakíthatóságot mutatnak, mivel fémkötéseik lehetővé teszik, hogy a valenciahéj elektronjait több atom között megosszák, így a fématomok könnyen elmozdulhatnak egymás mellett, miközben olyan erőket is képesek elnyelni, amelyek más anyagok esetében törést okoznának.

Bár a képlékenységgel szoros összefüggésben állnak, a képlékenység és a formázhatóság mégis különálló tulajdonságok. A képlékenység arra utal, hogy egy fém mennyire képes ellenállni a húzóerőknek, míg a formázhatóság azt jelenti, hogy mennyire jól viseli a kalapálás vagy préselés által okozott nyomóerőket. Mindkét tulajdonságot figyelembe kell venni az egyes alkalmazásokhoz szükséges anyagok kiválasztásakor; a nagy alakíthatóságú anyagok, mint például az arany, csak a törésig nyújthatók, míg az alacsonyabb alakíthatóságú anyagok, például a réz, csak nagyon kis vastagságúra nyújthatók, mielőtt a terhelés hatására eltörnek.